Nézegethetem erről -arról az életem, de mindenképp az az eredmény, hogy nem unalmas.
Pesszimista nézőpont:
Egy állami finanszírozású cég sem képes biztonságot nyújtani a munkavállalóinak, mert ha a “Pénzes zsák” máshogy dönt, akkor sorozatos kirúgások illetve szerződések felmondása,  “nem – hosszabbítása” következhet. Ebbe estem bele én is, majdnem 2 és fél év munkaviszonyommal a BKK-nál. Megértem, nem hibáztatom őket, tudom, hogy nem azért történt,  mert rossz munkaerő lennék, csupán az állományba tartozók létszámának stabilizációja volt a cél. Nagyon szép szavak, de a vége ugyanaz, nincs munkám. (Pontosabban megszűnt a munkaviszonyom egy időre, de erről majd egy másik bekezdésben! )
Hab a tortán az eddigi “otthonomat” is kénytelen voltam elhagyni, családi zűrzavar miatt. ( Nem az én családom, hanem másé, ezért nem csaphattam ketté közöttük)
Összegezve lakhatás megoldásra vár, munkahely pótlásra vár…és akkor még a mindennapokról nem beszéltem….

Optimista nézőpont:

(tegyük hozzá, ahhoz el kellett telnie pár hétnek, hogy pozitívan lássam a dolgok alakulását!)
Munkahely: -klisézzünk: Ha egy ajtó bezárul, kinyílik ezer másik.  – Pontosan ez történt most is, így elmondhatom, hogy a régi szerződésem lejárati idején belül találtam magamnak másik állást. Csak egy kicsit kellett hozzá rámenősnek lennem, és “rárontani” a vezetőre egy személyes elbeszélgetés idejére. Megérte a próbát! 🙂
Lakás: szomorú, hogy fél év után annyit nem érdemeltem, hogy legalább otthon legyen az egyik lakótárs, mikor költözöm. Megértem, hogy nem végső a búcsú, (bár ezek után….) de akkor is…!
Viszont ebből is pozitív költözködés lett. ( Idén szerintem a harmadik volt már) Sőt ha minden jól megy, akkor legközelebb már hármasban, legkésőbb januárban! (Ciccmány1, Ciccmány2 és Ciccmány3) 🙂

Mit is még….

Boldog vagyok. (Igen , tudom, írtam már ilyet, éreztem már ilyet, de ez most állandósulni látszik és határozottan elhiszem, hogy a legjobb ember mellett érzem magam igazán élőnek! )

Ha pedig már ennyire a boldogságnál tartunk, akkor kellemes ünnepeket kell kívánjak mindenkinek, továbbá sikerekben gazdag , boldog új évet! 🙂